Tarján Község Képviselőtestületének 1 /2010.( II.17. )sz. Kt. rendelete az Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről.

Tarján Község Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény 91. §-ában foglalt felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 65.§-75.§, (továbbiakban Áht.), valamint a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009.évi CXXX. törvény előírásaira figyelemmel a 2010. évi költségvetéséről és végrehajtási feladatairól az alábbi rendeletet alkotja.


A rendelet hatálya
1. §.
A rendelet hatálya kiterjed a Képviselőtestületre, annak bizottságaira, a Polgármesteri Hivatalra, (továbbiakban: Hivatal), a Tarján Községi Német Kisebbségi Önkormányzatra, valamint az önkormányzat által irányított, feladatai ellátásában közreműködő önállóan, illetve részben önállóan gazdálkodó költségvetési intézményekre.

2. §
(1) Az Áht.67. § (3) bekezdése alapján a Képviselőtestület a címrendet a (2) bekezdés szerint határozza meg.

(2) Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv Tarján Község Polgármesteri Hivatala és Tarján Község Polgármesteri Hivatal Gondnoksága, valamint és a Tarján Község Polgármesteri Hivatal Gondnokságához tartozó önállóan működő költségvetési szerv az ÁMK és az Óvoda, a felújítások és a beruházások külön-külön alkotnak egy-egy címet, amelyeket e rendelet 3., 4., 5., 6., 7., 8., és 9. számú mellékletei tartalmaznak.

(3) A Képviselőtestület az intézmények engedélyezett létszámát a 6. számú melléklet szerint állapítja meg.


A Tarján Községi Önkormányzat bevételei és kiadásai
3. §
A Képviselőtestület a rendelet 1.számú melléklete szerint
a.) A Tarján Községi Önkormányzat a 2010.évi költségvetési kiadásainak fedezetéül szolgáló bevételek főösszegét (tárgyévi költségvetési bevételekkel egyezően ................. 440.284 E Ft-ban
ebből: a működési célú bevételt .....................................
380.084 E Ft-ban
-ebből működési c. hitelvelvét .....................................
25.840 E Ft-ban
a felhalmozási célú bevételt .....................................
60.200 E Ft-ban
-ebből felhalmozási célú pénzm. .....................................
60.000 E Ft-ban
állapítja meg.

b.)a Tarján Községi Önkormányzat költségvetési összes kiadását ........ 440.284 E Ft-ban
ebből: a működési célú kiadások összegét .....................................
357.903 E Ft-ban
ebből: a tartalék összegét .....................................
1.500 E Ft-ban
-az államháztartási tartalékot .....................................
0 E Ft-ban
- az általános tartalékot .....................................
1.500 E Ft-ban
a felhalmozási célú kiadások összegét .....................................
82.381 E Ft-ban
hagyja jóvá.

Az összes kiadáson belül a Kisebbségi Önkormányzat összes kiadását ......... 866 E Ft-ban
ebből: a dologi kiadást .....................................
375 E Ft-ban
a működési célú támogatást .....................................
491 E Ft-ban
hagyja jóvá.


Az a) bekezdésben megállapított bevételek, valamint a b) bekezdésben jóváhagyott kiadások különbözeteként a hiány összegét: ...... 25.840 e Ft-ban állapítja meg.
Ebből a tárgyévi költségvetési bevétel és költségvetési kiadás
különbözetéből származó hiányt: ...................
7.659 e Ft-ban
A korábbi hitelek törlesztésének kötelezettségét: .....................
18.181 e Ft-ban
állapítja meg.

c.)A költségvetési létszámkeretet 80 főben határozza meg a 6.sz. melléklet szerint.
4. §
A Képviselőtestület a 3. § a.) pontjában megállapított bevételi főösszeg forrásonkénti részletezését az 1., 2. 3. és 4. számú melléklet, az intézményenkénti és tevékenységenkénti megbontását pedig a 4. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
5. §
A Képviselőtestület a 3. § b.) pontjában meghatározott kiadási főösszeg önállóan gazdálkodó és működő, valamint önállóan működő költségvetési szervenkénti és feladatonkénti, ezen belül kiemelt előirányzatonkénti részletezését az 1., 5. és a 6. számú mellékletek szerint, a bevételek és kiadások várható teljesülésének havonkénti részletezését pedig a 10. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
6. §
A Képviselőtestület a több éves kihatással járó feladatok előirányzatait a 11. számú melléklet szerint fogadja el azzal, hogy a későbbi évek előirányzatait véglegesen az adott évi költségvetés elfogadásakor állapítja meg.
7. §
A Képviselőtestület vállalja, hogy a költségvetés éves egyensúlyát biztosító hiteltartozás fennállásának időtartamára a tőke és járulékai törlesztésére szolgáló pénzügyi fedezetet a többi fejlesztési célú kiadást megelőzően betervezi és jóváhagyja.
8.§
A Képviselőtestület a költségvetés évközi egyensúlyának biztosítására igénybe veszi a 2007. évben megnyitott folyószámla hitelkeretet.
9.§
A Német Kisebbségi Önkormányzat részletes költségvetését a 13-20.számú melléklet tartalmazza. A Kisebbségi Önkormányzat 2/2010(I.26.)sz.határozata: Tarján Községi Német kisebbségi Önkormányzat az alábbiak szerint elfogadja a 2010-es év költségvetését:

Bevételek összesen: .....................................
866.000 Ft
Ebből
Általános működési célú: .....................................
566.000 Ft
Tarján község Önkorm.-tól átvett pénzeszköz ..........
300.000 Ft


Kiadások összesen: .....................................

866.000 Ft
Ebből
Támogatás egyéb nonpr. .....................................
491.000 Ft
Dologi ..................................
375.000 Ft
Irodaszer .....................................
50.000 Ft
Egyéb nem anyag. .....................................
50.000 Ft
Szállítás .....................................
200.000 Ft
Áfa .....................................
75.000 Ft

10.§
Az elnyert Európai Uniós pályázat teljes bekerülési költségét, a támogatás összegét, az önrészt a 12. számú melléklet tartalmazza.
11.§
Az Áht.118.§(1)bek.2.c) pontja szerinti közvetett támogatásokat a 21.számú melléklet tartalmazza.


2010. évi költségvetés végrehajtásának szabályai
12. §
A Tarján Község Polgármesteri Hivatala és az intézmények bankszámla vezetője a Pannon Takarékszövetkezet Tarjáni Kirendeltsége.
13. §
Az önkormányzati intézmény jelen rendeletben jóváhagyott költségvetési támogatását a Hivatal az önállóan működő és gazdálkodó intézmény külön igénye alapján folyósítja.
14. §
A polgármester felhatalmazást kap: - A saját bevételi többlet felhasználására 1 M Ft erejéig. - A Képviselőtestület által jóváhagyott előirányzatok közötti átcsoportosításra 1 M Ft erejéig. - Az átmenetileg szabad pénzeszközök lekötésének elrendelésére. - A 2010. évi céljellegű - mérlegelést nem igénylő - pótelőirányzatok saját hatáskörben történő felosztására. A polgármester az átruházott hatáskörben tett intézkedéseiről köteles az azt követő testületi ülésen beszámolni.

15. §
Ez a rendelet 2010. január 1-én lép hatályba.

Borsné Tolnai Mária                                       Jelli János
       jegyző                                                   polgármester