Tarján község Budapesttől 60 km-re található. Elhelyezkedése a Kárpát-medence fekvését idézi.
A dimbes-dombos, patakokkal szabdalt kis medencét a Gerecse hegykoszorúja öleli át.
Igen régi település, Pesti Frigyes szerint először II. Endre idején, a XIII. században említik az oklevelekben.
1426-ban már a tatai vár tartozékai között történik róla említés. A község ekkor Esztergom megyéhez tartozott.
A török időkben 1529-től a török hódoltság területére esett.
A helyzetet súlyosbította, hogy a hódoltság szélén terült el s mindenki sarcot húzott belőle.
A történelem viharai miatt a népesség száma változó volt.
A XVII. Században a Csáky féle telepítés eredményeként református magyarok éltek itt.
1727-ben lett at Esterházyak tulajdona. Gróf Esterházy József 1737-ben 40 katolikus családot telepített Németország
déli és középső részéről Tarjánba.
A jobbágyság megszűnésével a földeket felparcellázták és kisbirtokként kiosztották. Erdőit a megalakult
erdőbizottság kezelte. A múlt század végén már jól működő, jól jövedelmező tehenészet volt a faluban, emellett
a fakitermelés is gazdagította a lakosságot. Az erdőbizottság rendszeresen bérbe adta az erdőket az Esterházyaknak,
itt tartották a vadászatokat.
A lakosság megőrizte és ápolja a német nemzetiségi hagyományokat.
A falu szép, rendezett utcákkal rendelkezik. Sokan foglalkoznak szőlőtermesztéssel.
Présházai között több száz éves is található. Borai a környéken is elismertek.